Kína elindította az első 10G-s hálózatát új okosvárosában, Xiongban, amelyet egyes jelentések szerint „szellemvárosnak” neveznek. Úgy tűnik, csak tegnap hirdették a cégek 5G hatalmas sebességét technológiai bemutatókkal és nagy távolságú, késleltetésmentes robotsebészekkel. Kína állítólag még jobban előre lendítette az iparágat azzal, hogy elindította az első 10G szélessávú hálózatot futurisztikus megavárosában, Xiongban. A Huawei és a China Unicom együttműködött a szolgáltatás … Read More
Kína atomerőművet építene a Holdon
A Kína és Oroszország által vezetett nemzetközi Hold-kutatási állomás (International Lunar Research Station, ILRS) előzetes tervei között szerepel atomreaktor létesítése a Hold felszínén – közölte Pej Csao-jü, a Csang-o-8 küldetés főmérnöke szerdán egy sanghaji sajtótájékoztatón. A tervek szerint a bázis energiaellátását nagyméretű napelemek biztosítanák, amelyeket a Hold felszínére telepítenének. A Csang-o-8 küldetés célja, hogy előkészítse állandó holdbázis kiépítését a Hold … Read More
Átadták a Ghibli logisztikai központját Debrecenben
A debreceni déli ipari övezetben átadták szerdán a Ghibli Kft. logisztikai központját, a 22 ezer négyzetméteres új csarnokkal együtt az országban hét helyszínen több mint 120 ezer négyzetméter raktárkapacitással állnak az ügyfeleik rendelkezésére – jelezte az átadón Szabó Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója. Azt mondta, Debrecen Budapest után a “második főhadiszállásuk”, ahol 2022-ben a repülőtéren nyitották meg 10 ezer négyzetméteres … Read More
Kína visszavág: meglepő fenyegetés az USA kereskedelmi nyomása ellen
Kína tiszteletben tart minden olyan felet, amely az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági és kereskedelmi nézeteltéréseket egyenlő feltételek mellett, konzultáció útján oldja meg, de határozottan ellenzi, hogy bármelyik fél Kína rovására kössön alkut – közölte hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium. Az Egyesült Államok az úgynevezett viszonosság zászlaja alatt visszaél a kereskedelmi partnerekkel szembeni vámokkal, miközben minden felet kölcsönös vámtárgyalásokra kényszerít – … Read More
Miért hazardírozik a Fehér Ház a dollárral?
A jelenleg látott piaci folyamatoknak csak egy magyarázata lehet: Amerika és a dollár már nem menedék, hanem kockázat. Hatalmas tétekkel járó vámtarifa hazárdjátékba kezdett az Egyesült Államok, de úgy, hogy a szabályokat menet közben találja ki és alakítja kedve szerint – írta elemzőcikkében a The Wall Street Journal. A lap szerint legalábbis gyanúsan sok a pókeres hasonlat a Fehér Házi kommunikációban, főleg … Read More
Beindult a dominóhatás, kezd megbénulni a tengeri kereskedelem Trump miatt
Az amerikai vámháború miatt összeomlani látszik a globális tengeri szállítás, különösen az Egyesült Államok és Kína közötti forgalomban, ahol az import egy hét alatt 64 százalékkal csökkent. A hajózási társaságok tömegesen törlik a szállítmányokat, miközben a kereskedők alternatív útvonalakat és termelési helyszíneket keresnek. A válság hatása már most érezhető világszerte, és heteken belül elérheti Európa fő kikötőit is – számolt … Read More
Megelőzi a nagyobb bajt Kína, tilos lesz önvezetőnek hirdetni az autókat
Józan döntésnek tűnik ez egy olyan piacon, ahol egymással versengve, szinte tesztelés nélkül dobják piacra a cégek az okosnak mondott autókat. A kínai hatóságok szigorúbb ellenőrzést vezetnek be az autók vezetést segítő rendszereivel kapcsolatban, és megtiltják az „intelligens” és „autonóm” kifejezések használatát a járműhirdetésekben. A döntés előzménye egy márciusi, halálos kimenetelű baleset volt, amely egy Xiaomi SU7 modellhez köthető, és felvetette … Read More
A villany után jöhet a benzin is: teszten a BYD első európai plugin hibridje, a Seal U DM-i
Nem sokkal a tisztán elektromos Seal U után megérkezett a középkategóriás kínai SUV áramot és benzint egyaránt kedvelő új verziója, a zöld rendszámos plugin hibrid hajtású Seal U DM-i. Róma környékén vezettük az éppen a magyar gyárát építő BYD legfrissebb újdonságát. Az első európai gyárát Szegeden felépítő BYD tavaly ősszel három villanyautóval érkezett meg Magyarországra, ez volt a Dolphin, az Atto 3 és a Seal, majd pedig … Read More
Így fordított Kína több mint másfél Marshall-segélynyi pénzt a világ villanyautó-piacán a piacvezető hely elérésére
Az amerikai elnök iparági importtarifái mindenkinek rosszak, és nem világos, hogy akár csak hosszú távon mennyire tudnák enyhíteni az USA autógyártóinak kínjait. Trump ráadásul a Joe Biden ellen vezetett bosszúhadjárata közepette elkaszálta az amerikai elektromobilitási programot, amivel épp az Egyesült Államok legnagyobb riválisát hozza helyzetbe. Az autóiparban is megteheti a soron következő, lassan menetrendszerűnek tekinthető tánclépését idegrángásos vámbugijában Donald Trump. … Read More
Kínai tisztviselő: ésszerűtlenek az újabb amerikai vámintézkedések Hongkonggal szemben
Az Egyesült Államok Hongkonggal szembeni újabb vámintézkedései “brutálisan ésszerűtlenek” és “szégyentelenek” – közölte kedden Hongkongban Hszia Paolong, a kínai Államtanács Hongkong- és Makaó-ügyi Hivatalának igazgatója. Úgy fogalmazott, hogy szerinte az amerikai vámháború célja nem csupán gazdasági nyomásgyakorlás, hanem “elvenni Hongkong életét”. A tisztviselő abszurdnak nevezte, hogy az Egyesült Államok 145 százalékos kumulatív vámot rótt ki Hongkongra, amely soha nem vetett … Read More