25 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁSSAL OKOSRAKTÁR ÉPÜL VÁCON

A magyar gazdaságpolitika háborús időkben sem adja fel a munkahelyek védelmét, a munkát terhelő adók alacsony szintjét és a beruházások ösztönzését – jelentette ki Varga Mihály a CECZ cégcsoport 25 milliárd forintos beruházásból épülő raktárberuházásának bokrétaünnepén. A pénzügyminiszter kiemelte: a váci logisztikai okosraktár fontos eleme a kormány keleti nyitás politikájának, amellyel Magyarország hídfőállás lehet Kelet és Nyugat gazdaságai között. A … Read More

Ezért fontosak számunkra is a kínai kamatcsökkentések, ha távoli is a Kelet

Újabb kamatcsökkentéseket hajtott végre kedden a kínai jegybank, és bár a napokban ezek futószalagon érkeztek, még mindig a gazdasági hírek élén szerepelnek. Akár hisszük, akár nem, a hír még nekünk is fontos, a több ezer kilométeres távolság ellenére. Rutinból nagy figyelem kíséri az amerikai jegybank döntéseit a dollár domináns szerepe miatt, de arra még nem áll rá a szemünk, hogy … Read More

Bolíviába megy lítiumot bányászni a kínai CATL

Az akkumulátorgyártók igyekeznek gondoskodni a saját lítiumellátásukról, különösen akkor, amikor dinamikus keresletbővülés tapasztalható a piacon. Bolíviának 21 millió tonna igazolt lítiumnyersanyaga van, azonban a kitermeléssel évek óta küzd: a CATL megjelenésével ez egy csapásra megváltozna. A CATL által vezetett CBC kínai konzorcium 1,4 milliárd dollárért fog lítiumot bányászni Bolíviában: az egyik létesítmény a nyugati-bolíviai Coipasa városában lesz, a másik pedig … Read More

Az Alibaba új elnököt és vezérigazgatót nevez ki

A kínai techóriás történetének legnagyobb átalakításán megy keresztül. A CNN jelentése szerint az Alibaba leváltja Daniel Zhangot az elnök-vezérigazgatói poszton, akinek elnöki helyét Joseph Tsai, az Alibaba (BABA) ügyvezető alelnöke és társalapítója veszi át. A vállalat keddi közleményében azt is megosztotta, hogy Eddie Wu, a Taobao és a Tmall csoport e-kereskedelmi egységének elnöke követi Zhangot vezérigazgatóként. Mindkét kinevezés szeptemberben lép hatályba, … Read More

Kínaiak csaphatnak le az Electrolux bezárt magyar gyárára

Úgy tűnik, kínaiak tehetik rá a kezüket a hazánkban az egyik üzemét bezáró, svéd hátterű Electrolux háztartásigép-gyártóra. Igaz, más cégek is – például a dél-koreai Samsung – érdeklődnek a vállalat iránt. Kínaiaké lehet az Electrolux A kínai Midea Group tehetett ajánlatot a nagyjából 4 milliárd dollár értékű svéd Electrolux háztartásigép-gyártóért, de az európaiak még nem bólintottak rá az üzletre. Partneri … Read More

Mélyponton a házasodási kedv Kínában

Egyre kevesebb pár mondja ki a boldogító igent, mert mind nehezebb önálló lakáshoz vagy házhoz jutni Kínában, amely immár nem a világ legnépesebb országa, mert India letaszította az első helyről. 6,833 millió pár kötött házasságot az 1,4 milliárd lakosú Kínában tavaly, és ez azt mutatja, hogy a kilenc éve tartó csökkenés tovább folytatódott – írja a Pekingben megjelenő China Daily a Polgári ügyek … Read More

Tovább gyengülhet a jüan a váratlan kamatcsökkentés hírére, de ez Kínának még jót is tehet

A kínai fizetőeszköz leértékelődése kiránthatja az ország gazdaságát a nullaközeli inflációs környezet melletti pangásból, kedvező irányba állítva a piaci folyamatokat. A kínai központi bank váratlanul 10 bázisponttal 1,9 százalékra csökkentette az egyhetes fordított repók hozamát, ezzel tavaly augusztus óta először lépett meg monetáris lazítást. Az elemzők szerint itt még nincs vége a kamatvágásnak, a csütörtöki jegybanki üléstől a bankközi kamatok … Read More

Kínában gyártott repülőgépet kap a Wizz Air

A globális gyártási hálózat rugalmasabbá tétele nevében az Airbus készül első alkalommal készül Kínában gyártott utasszállító repülőgépet leszállítani egy európai megrendelőnek – írja a Bloomberg, hozzátéve, hogy a Wizz Air kapja az A321neo típusú repülőgépet.A kínai Tiencsinben gyártott repülőgépek többsége eddig kínai légitársaságokhoz került, ahol gyors ütemben bővül a légiközlekedés, de az üzemben például a malajziai légitársaság, az Air Asia … Read More

Van egy híd, amely a folyó hosszában halad

A hidak általában keresztben szelik át a folyókat, de Kínában van egy hely, ahol ezt a magától értetődő tételt megcáfolták az építészek. Sicekuan egy festői szépségű terület Kína középső részén, Hupej tartományban. A kirándulóhely egyik látványossága egy 500 méter hosszú út, amely a folyó medrét követve végigvisz az erdők között. A pontonhidat eredetileg csak gyalogosok használhatták, de már autóval is … Read More

Komoly problémával néz szembe Kína – Személyesen intézkedik az elnök

A kínai elnök Belső-Mongóliában tett kétnapos látogatást, ahol az elsivatagosodás elleni küzdelem további fontosságáról beszélt. A terület kiemelkedő a homokviharok és más természeti katasztrófák megfékezése miatt.Belső-Mongóliában, Pekingtől keletre tett kétnapos látogatást Hszi Csin-ping kínai elnök. Az elnök ellátogatott a Ulanszu-tóhoz, amely a Sárga-folyó középső szakaszának legnagyobb vizes élőhelye. A terület az elsivatagosodás problémájával küzd, ami azonban szélesebb területre gyakorol hatást. … Read More