Az akkumulátorgyártók igyekeznek gondoskodni a saját lítiumellátásukról, különösen akkor, amikor dinamikus keresletbővülés tapasztalható a piacon. Bolíviának 21 millió tonna igazolt lítiumnyersanyaga van, azonban a kitermeléssel évek óta küzd: a CATL megjelenésével ez egy csapásra megváltozna. A CATL által vezetett CBC kínai konzorcium 1,4 milliárd dollárért fog lítiumot bányászni Bolíviában: az egyik létesítmény a nyugati-bolíviai Coipasa városában lesz, a másik pedig … Read More
Az Alibaba új elnököt és vezérigazgatót nevez ki
A kínai techóriás történetének legnagyobb átalakításán megy keresztül. A CNN jelentése szerint az Alibaba leváltja Daniel Zhangot az elnök-vezérigazgatói poszton, akinek elnöki helyét Joseph Tsai, az Alibaba (BABA) ügyvezető alelnöke és társalapítója veszi át. A vállalat keddi közleményében azt is megosztotta, hogy Eddie Wu, a Taobao és a Tmall csoport e-kereskedelmi egységének elnöke követi Zhangot vezérigazgatóként. Mindkét kinevezés szeptemberben lép hatályba, … Read More
Kínaiak csaphatnak le az Electrolux bezárt magyar gyárára
Úgy tűnik, kínaiak tehetik rá a kezüket a hazánkban az egyik üzemét bezáró, svéd hátterű Electrolux háztartásigép-gyártóra. Igaz, más cégek is – például a dél-koreai Samsung – érdeklődnek a vállalat iránt. Kínaiaké lehet az Electrolux A kínai Midea Group tehetett ajánlatot a nagyjából 4 milliárd dollár értékű svéd Electrolux háztartásigép-gyártóért, de az európaiak még nem bólintottak rá az üzletre. Partneri … Read More
Mélyponton a házasodási kedv Kínában
Egyre kevesebb pár mondja ki a boldogító igent, mert mind nehezebb önálló lakáshoz vagy házhoz jutni Kínában, amely immár nem a világ legnépesebb országa, mert India letaszította az első helyről. 6,833 millió pár kötött házasságot az 1,4 milliárd lakosú Kínában tavaly, és ez azt mutatja, hogy a kilenc éve tartó csökkenés tovább folytatódott – írja a Pekingben megjelenő China Daily a Polgári ügyek … Read More
Tovább gyengülhet a jüan a váratlan kamatcsökkentés hírére, de ez Kínának még jót is tehet
A kínai fizetőeszköz leértékelődése kiránthatja az ország gazdaságát a nullaközeli inflációs környezet melletti pangásból, kedvező irányba állítva a piaci folyamatokat. A kínai központi bank váratlanul 10 bázisponttal 1,9 százalékra csökkentette az egyhetes fordított repók hozamát, ezzel tavaly augusztus óta először lépett meg monetáris lazítást. Az elemzők szerint itt még nincs vége a kamatvágásnak, a csütörtöki jegybanki üléstől a bankközi kamatok … Read More
Kínában gyártott repülőgépet kap a Wizz Air
A globális gyártási hálózat rugalmasabbá tétele nevében az Airbus készül első alkalommal készül Kínában gyártott utasszállító repülőgépet leszállítani egy európai megrendelőnek – írja a Bloomberg, hozzátéve, hogy a Wizz Air kapja az A321neo típusú repülőgépet.A kínai Tiencsinben gyártott repülőgépek többsége eddig kínai légitársaságokhoz került, ahol gyors ütemben bővül a légiközlekedés, de az üzemben például a malajziai légitársaság, az Air Asia … Read More
Van egy híd, amely a folyó hosszában halad
A hidak általában keresztben szelik át a folyókat, de Kínában van egy hely, ahol ezt a magától értetődő tételt megcáfolták az építészek. Sicekuan egy festői szépségű terület Kína középső részén, Hupej tartományban. A kirándulóhely egyik látványossága egy 500 méter hosszú út, amely a folyó medrét követve végigvisz az erdők között. A pontonhidat eredetileg csak gyalogosok használhatták, de már autóval is … Read More
Komoly problémával néz szembe Kína – Személyesen intézkedik az elnök
A kínai elnök Belső-Mongóliában tett kétnapos látogatást, ahol az elsivatagosodás elleni küzdelem további fontosságáról beszélt. A terület kiemelkedő a homokviharok és más természeti katasztrófák megfékezése miatt.Belső-Mongóliában, Pekingtől keletre tett kétnapos látogatást Hszi Csin-ping kínai elnök. Az elnök ellátogatott a Ulanszu-tóhoz, amely a Sárga-folyó középső szakaszának legnagyobb vizes élőhelye. A terület az elsivatagosodás problémájával küzd, ami azonban szélesebb területre gyakorol hatást. … Read More
Kína bekapcsolta az első klímaváltozás elleni csodagépét
A klímaváltozás elleni harc ma már minden ország kormányát cselekvésre kényszeríti. A kínai állampárt egyre több megújuló energiaprojektre fordít pénzt: nemrégiben az ország első sivatagi nap- és szélenergia-farmja is megkezdte működését, amely becslések szerint 1,5 millió háztartást fog tiszta energiával ellátni. Az olajra és a szénre ugyanakkor továbbra is szükség van az energiamixben. Így az ázsiai ország most azt teszteli, … Read More
Kiterjesztett gyártói felelősség – számlazáradék
2023. július 1-től a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) köteles termékek gyártói, és első belföldi forgalomba hozói kötelesek lesznek számláikat a megfelelő záradékkal ellátni. A gazdálkodóknak érdemes már előre felkészülni és a szükséges módosításokat a vállalatirányítási rendszerben, vagy a számlázóprogramban megtenni. Read more A körforgásos termékekkel és a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat blogsorozatunk első részében foglaltuk össze. Az … Read More