Qi Dayu, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete október 31.-én megérkezett Budapestre. A járványhelyzet miatt november 16-án adta át megbízólevelének másolatát a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Protokoll Osztálya megbízott igazgatójának. Az eseményen Qi Dayu nagykövet kifejtette, hogy nagy megtiszteltetés nagykövetnek lenni Magyarországon a kínai-magyar kapcsolatok gyors fejlődésének fontos szakaszában és reméli, hogy jól együttműködik a magyar kollégáival a kínai–magyar stratégiai kapcsolatok … Read More
Állami kitüntetést kapott Wu Jiang úr, a ChinaCham egyik alapítója
Wu Jiang úr, a CECZ Holding vezérigazgatója, a ChinaCham egyik alapítója és alelnöke a mai napon a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést kapta Magyarország Köztársasági Elnökétől a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges egészségügyi eszközök beszerzésében és szállításában nyújtott segítségéért, valamint a cégcsoportja humanitárius felajánlásai elismeréseként. A kitüntetéshez szívből gratulálunk!
Ma reggel megérkezett a CECZ első cargo-repülőgépe Ferihegyre.
A CECZ fő tevékenysége a kínai és közép-kelet-európai kereskedelem fejlesztése és elősegítése. A cégcsoport tagja, az UTA (Universal Translink Airline) októbertől rendszeres légijáratot indít Kína és Magyarország közt annak érdekében, hogy Kína és Közép-Kelet-Európa közti áruforgalom gyorsan, hatékonyan és akadálytalanul újraindulhasson. Ennek a célkitűzésnek a keretében a légi járatok nemcsak egészségügyi és járványvédelmi eszközöket, hanem általános ipari és fogyasztási cikkeket, … Read More
Duan Jielong nagykövet úr új megbízatása
Duan Jielong nagykövet úr levelet küldött a Kamara elnökének abból az alkalomból, hogy befejezi magyarországi diplomáciai szolgálatát. A nagykövet urat október 1.-i hatállyal az Egyesült Nemzetek Szervezete megválasztotta a Nemzetközi Tengerjogi Törvényszék (ITLOS) bírájává. A törvényszék egy független bírói testület, 1996-ban hozták létre az ENSZ tengerjogi egyezménye (UNCLOS) alapján. Új megbízatásához sok sikert kívánunk!
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Duan Jielong nagykövetet
Szeptember 28-án a magyar kormány kitüntetési ceremóniát tartott a Parlamentben. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya a Magyarország köztársaság elnöke, Áder János által adományozott Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Duan Jielong nagykövetet.
Tagunk, a Szabó Gergely Gábor Ügyvédi Iroda tájékoztatása a távellenjegyzéssel kapcsolatban
Adásvétel, cégalapítás, jogszerű szerződéskötés bárhol? Távellenjegyzéssel lehetséges!
Jókora kínai beruházást terveznek Záhonyban
Kihasználnák a vasút adta logisztikai előnyt is az Európába exportálni tervező kínai kkv-knak szánt ipari parkkal.
Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína
Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína azzal a céllal, hogy száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban védelmet biztosítson azok jogtalan használatával és a termékutánzatokkal szemben – közölte az Európai Bizottság hétfőn az MTI szerint.
A koronavírus-járvány hatásairól tartott Üzleti Klubot a ChinaCham Hungary
Nagy érdeklődés mellett tartotta 2020. július 7.-én a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) a járványidőszakot követő első Üzleti Klub eseményét. A DLA Piper támogatásával megvalósult rendezvényen Dr. Duda Ernő immunológus, Dr. Bod Péter Ákos közgazdász, valamint Dr. Györfi-Tóth Péter jogász mutatták be a koronavírus globális terjedését, hatásait és következményeit egészségügyi, ökonómiai és jogszakmai megközelítésben.






