Kínai szakértők egy óriási víznyelőre bukkantak, amelynek fenekén egy erdő helyezkedik el – írja a Live Science. A 192 méter mély formációt egy csapat barlangkutató és barlangász találta meg május 6-án. A mélyedésnek három bejárata van, belsejében pedig ősi, 40 méter magas fák is állnak.
Tovább gyorsult a kínai infláció
Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.
Hogyan lesznek így ismét olcsók a kínai termékek?
Hosszú éveken keresztül természetes volt a kínai export és import kétszámjegyű növekedése. A koronavírus járvány miatti lezárások azonban ártottak az üzletnek. Most úgy tűnik, még az idén sem talált magára az ázsiai óriás külkereskedelme.
Újabb több milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon
A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Évekig a konyhájában tartott egy vázát – most kiderült: 67 millió forintot is érhet
Az értékes vázát még Csien-lung kínai császár számára készítették.
Műanyagevő gombafaj tehet rengeteget a környezetszennyezés ellen
Nagy hatásfokkal bontja le a polietilént és más műanyagokat egy tengeri gombafaj, amelyet a Kínai Tudományos Akadémia Óceánkutató Intézetének tudósai azonosítottak. Egyes műanyagféléket 2 hét alatt darabokra bont. A gomba akár 95 százalékos hatásfokkal is lebontja a műanyagot, és ártalmatlan a környezetre. A Szun Csao-min vezette kutatócsapat 2016 óta több mint ezerféle műanyaghulladékot gyűjtött össze a tengerekből, és ezeknek a … Read More
Stagnált a kínai import és jelentősen lassult az export növekedése
Stagnált a kínai import és jelentősen lassult az export növekedése áprilisban, miután az ország szárazföldi részén a koronavírus-járvány első megjelenése óta kialakult, legsúlyosabb járványhullám megfékezésére a kínai hatóságok a gazdaságban is jelentős fennakadásokat okozó intézkedéseket alkalmaztak.
Lefékezett Kínában a szolgáltatóipar
A szerteágazó korlátozások, amiket a Covid megfékezésére vezetett be a kormány tovább rontotta ezúttal is a helyi vállalkozások lehetőségeit. Borúsak a kilátások is.
Kína egyetlen döntése súlyos hatással van az árakra
Az acél, a műtrágya és a sertéshús árának alakulását elsősorban nem a háborús helyzet befolyásolja, hanem Kína kereskedelemre vonatkozó döntései.
BMI: Mérsékeltebb bővülés áprilisban
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke: 58,9. A válaszadók az előző hónaphoz képest tizenkettedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A további növekedést jelző márciusi érték után az index értéke még javult, és továbbra is bővülést jelez.
