Tömegével termeszt az űrben növényeket Kína

Kína eddig tizennégy növényfaj több mint húsz fajtáját termesztette sikeresen a világűrben, ezzel megalapozva a növénytermesztés későbbi, nagyobb léptékű alkalmazását az űrállomáson – közölte hétfőn a kínai állami média. Az eredményeket a kínai emberes űrprogram kutató- és kiképzőközpontja egy Tiencsinben rendezett űrorvostani és űrmérnöki konferencián ismertette. Csang Hung-csang, a Sencsou-21 emberes űrmisszió űrhajósa fényképeket és videókat mutatott be a Tienkung … Read More

Marketing vs. valóság: tavaly mindössze 7000 humanoid robotot adtak el a világon, Kína be is húzza a féket

Annak ellenére, hogy a kínai humanoid robotok az Instagram legnagyobb sztárjai, és az AI-brók marketingszövegei szerint mindjárt itt a mesterséges intelligencia által vezérelt, emberszerű gépparadicsom, a szektorba pedig sok milliárd dollárnyi kockázati tőke áramlik, a valóságban egyelőre alig vásárolnak ilyeneket. A Nemzetközi Robotszövetség (IFR) adatai szerint legalábbis 2025-ben 7000 darab humanoid robotot adtak el globálisan. Hogy ezt képbe tudjuk helyezni, … Read More

Egyre közelebb kerül a memóriagyártás élvonalához Kína

Kína számára a technológiai hátrány ledolgozása a memóriaiparban éppúgy stratégiai cél, mint tágabb értelemben a chipgyártásban, ezzel ugyanis tovább csökkenhet a ráutaltság a világ vezető memóriakomponens-beszállítóira – jórészt a két koreai szereplőre, a Samsungra és az SK Hynixre. Belátható időn belül szabadulhat a vezető memóriagyártók szorításából Kína, ha az ország első számú memóriagyártója, a ChangXin Memory Technologies (CXMT) üzemeiben valóban … Read More

Fordult a kocka: már Hszi Csin-ping diktálhat Trumpnak

A kínai elnök jelentős gazdasági előnnyel ülhet tárgyalóasztalhoz Donald Trumppal. A tét a kereskedelmi fegyverszünet és Tajvan jövője lehet. Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök szeptember 24-én Washingtonban találkozik. Bár komoly áttörésre egyik fél sem számít, az erőviszonyok megváltoztak: Kína külkereskedelme szárnyal, miközben Trump népszerűségét az iráni háború gazdasági következményei és az emelkedő megélhetési költségek is visszavetették – … Read More

Közös AI-biztonsági rendszer létrehozásáról egyeztetett Kína és az Egyesült Államok

A rendszer létrehozásáról Donald Trump és Hszi Csin-ping dönthet. Olyan biztonsági szabályozó mechanizmust dolgozna ki közösen az Egyesült Államok és Kína, amellyel figyelmeztethetnék és riaszthatnák egymást a nemzetbiztonságot veszélyeztető mesterségesintelligencia-támadásokról – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszer vasárnap a kínai pénzügyminiszterrel, He Li-fenggel folytatott tárgyalása után. Bessent az együttműködésről azt mondta, Nagyon fontos, hogy a világ első és második számú … Read More

Újabb uniós pofont kapnak a kínai webáruházak

Hatályba lépett az Európai Unió vámreformja – közölte hétfőn az Európai Bizottság. A jogszabály a múlt héten kapta meg az utolsó szükséges jóváhagyást az Európai Parlamenttől (EP-től), így kihirdették, és hétfőtől fokozatosan alkalmazzák a gyakorlatban. A reformmal többek között kezelési költséget írnak elő az EU-n kívülről jövő kis küldeményekre, hogy fedezzék a hatóságok költségeit. A fix díjat várhatóan novembertől kezdik … Read More

Kína is fejleszti a Concorde utódját, 2x gyorsabb lehet a hangnál

Kína hamarosan megépítheti a TMS-10 kódnévvel illetett utasszállító repülőgép demonstrátorát, ami 2026 végén lépheti át a hangsebességet. Nemcsak a NASA dolgozik egy új, szuperszonikus utasszállító repülőgépen, hasonló elképzelése van Kínának is a személyszállításról. A kínai mérnökök jelenleg a TMS-10 néven emlegetett repülőgép kifejlesztésén dolgoznak, a projekt pedig új szakaszba lépett: elkezdték összeszerelni a demonstrátort, ami a tervek szerint 2026 végén … Read More

Hongkongi logisztikai delegáció látogatása Budapesten

Szeptember 14-e és 17-e között Ir. Dr. Kelvin KY LEUNG (elnök, HKTDC Logistics Services Advisory Committee és International Vice President (East Asia) and Immediate Past President (Hong Kong) of The Chartered Institute of Logistics & Transport), valamint Ms Iris Wong (Director, International and Mainland Relations & Director, Supply Chain, Hong Kong Trade Development Council) vezetésével magas rangú üzleti delegáció látogatott … Read More

Gyémánt fokozatú kiemelt intézményi tagunk a Marsh Kockázatkezelési, Tanácsadó és Biztosító Alkusz Kft. által készített elemzés a szállítói láncok kockázatairól.

Az elmúlt években elszaporodtak az új típusú kockázatok. Milyen veszélyekre és hogyan lehet felkészülni vevők, illetve beszállítók oldaláról? Hogyan kezelhetők ezek a kockázatok? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe az alábbi cikkben. Az elmúlt néhány évben számos, a már korábban létezőkön túlmutató kockázattípus jelent meg, amelyek markánsan érzékeltetik hatásukat a beszállítói láncokban. A 2020-ban Európában is megjelenő COVID járvány óta az … Read More

Gyémánt fokozatú kiemelt intézményi tagunk a Marsh Kockázatkezelési, Tanácsadó és Biztosító Alkusz Kft. által készített elemzés a gyártóipar kockázatairól

A digitalizáció előrehaladtával a kiberfenyegetések a feldolgozóiparban is komplex üzleti kockázattá váltak. A kockázatok egyre összetettebbek és egymással összefonódnak, miközben új területek – például a kiberbiztonság, a robotika és a mesterséges intelligencia – jelentősége folyamatosan nő. Ez új kockázatkezelési szemléletet és eszközrendszert igényel. A Marsh 2025. évi globális kiber-kárstatisztikái szerint a gyártóipart éri a legtöbb kibertámadás. A nemzetközi tapasztalatok alapján … Read More