A Max nevű prototípus mindössze három hónap alatt elkészült.
A Facebookot és az Instagramot is birtokló Meta a kínai Fourierer közösen készítette el egy humanoid robot prototípusát – írja a The Information a projektet ismerő forrásokra hivatkozva. Bár az együttműködést a Meta is megerősítette, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre kutatásról és kísérletezésről van szó, a gépeket nem szándékoznak értékesíteni.
A „Max” nevű robot nagyjából 150 centiméter magas és 48 kilogrammos és Nvidia Jetson Thor chippel működik. A kezén 5 új található, amellyel kisebb tárgyakat is meg tud fogni, míg az arcán egy kijelző utánozza az emberi arckifejezéseket. A prototípust először augusztus végén mutatták be a Meta munkatársainak egy belső megbeszélésen.
A beszámolók szerint a Meta mindössze három hónap alatt készítette el a Max prototípusát a Fourier segítségével, szeptemberben pedig már a Max 2 fejlesztését is elkezdték. Az új változat a tervek szerint ügyesebb kezeket kapna, emellett projektorral és a lépcsőzést segítő további érzékelőkkel is felszerelnék – számolt be róla a pcw.

Sokakat aggaszt a túl szoros kínai kapcsolat
A fejlesztéssel a Meta hosszú távú célja, hogy a humanoidok a Muse AI-asszisztens fizikai megfelelőiként háztartási feladatokban segítsenek. Ugyanakkor a Fourier-együttműködés sokakban ébreszett biztonsági aggályokat, tekintve, hogy a Meta nem maga tervezi a kulcsfontosságú hardverelemeket, így pedig egy biztonsági szempontból érzékeny területen válhat függővé a kínai cégtől.
A Meta és a Fourier eddig nem tett közzé hivatalos közleményt, specifikációt vagy képet a gépről.
Forrás: mediapiac.com
