Több mint százezer kínai elektromos autót rendelt a Sixt autókölcsönző

Az autók első csoportja majd Európában áll fokozatosan szolgálatba.

Hatalmas megrendelést adott az egyik legnagyobb kínai autógyártónak a Sixt autókölcsönző cég, ugyanis 2028-ig több mint százezer autót szereznének be a BYD nevű gyártótól. A megállapodás első szakaszában már idén több ezer autó kerülhet be a Sixt flottájába. Az első típus, amit használnak majd, a BYD Atto 3 nevű modell, ami egy kompakt méretű szabadidő-autó. A kocsikat elsőként a német, francia, holland és az angol piacokon vezetik be.

(fotó: BYD)

A BYD Atto 3 elektromos SUV-t egy 201 lóerős motor hajtja és a kocsi hatótávolsága 420 kilométer hivatalosan. A modellt egyébként most kezdték Németországban forgalmazni is és mintegy 32 ezer euróba kerül, vagyis nagyjából 13,6 millió forint.

A nagy autókölcsönzők közül az elektromos átállást jelzi az is, hogy tavaly a Hertz jelentette be, hogy 100 ezer Teslát rendelnek a szolgáltatásukba mintegy 4,2 milliárd dollárért.

A BYD (Build Your Dreams) eredményei alapján egyébként a legnagyobb elektromosított autó gyártója a világon. 641 ezer autót gyártottak az idei év első felében, ennek fele tisztán elektromos autó.

forrás: hvg.hu