Teljes gőzzel dolgoznak a kínai kikötők Donald Trump vámjai előtt

Ömlik a teherszállító hajókra a kínai export. Donald Trump vámjainak bevezetése ráadásul egybeeshet a holdújévi leállással.

Sietnek az exportőrök felpakolni és útnak indítani az árut a világ egyik legnagyobb konténerkikötőjéből, a sencseniből a nyolcnapos holdújévi ünnepségek és Donald Trump amerikai elnök esetleges vámjainak a bevezetése előtt.

Aerial,View,Of,Container,Terminal,At,Night Doland Trump
Donald Trump vámjai és a holdújév előtt éjjel-nappal folyik a munka a kínai kikötőkben / Fotó: lzf

A sencseni kikötő Jantian terminálján keresztül bonyolódik az Egyesült Államokba irányuló kínai kivitel negyede, és sietni kell, mert az amerikai elnök már február 1-jén büntetővámokat vethet ki ezekre a termékekre. A Reuters értesülése szerint a héten a kikötői hatóságok 15 százalékkal, napi 15 ezer konténerre emelték a kvótát, hogy győzzék a kereslet kielégítését.

Olyan nagy a forgalom, hogy a teherautóknak két órát, a szokásos idő négyszeresét kell várniuk a kirakodásra.

Előfordult azonban az is, hogy egy sofőr több mint 24 órán keresztül kényszerült sorban állni a teherautójával.

Az importőrök előrehozzák a megrendeléseket

A kínai kereskedelmi minisztérium jelezte, hogy kész együttműködni az Egyesült Államokkal a stabil és egészséges gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében, a helyi gyártók és az amerikai importőrök azonban a biztonság kedvéért igyekeznek felkészülni a legrosszabbra.

Sok amerikai cég előrehozta a megrendeléseit, időben meghozatja a játékokat, bútort és elektronikai termékeket, amelyek jelentősen drágulni fognak az Egyesült Államokban a vámok hatására. Trump megválasztása után azonnal elkezdték feltölteni a készleteket, emiatt decemberben jócskán megugrott az Egyesült Államokba irányuló kínai export. 

Rekordon a sencseni kikötő forgalma

A Jantian terminál forgalma egyébként is 7 százalékkal nőtt 2024-ben az előző évhez képest, rekordmennyiségű, 17,365 millió konténert kezeltek. A sencseni export 14,6 százalékkal bővült, tavaly 2810 milliárd jüanos forgalommal új történelmi csúcsot ért el. (Egy jüan 53,9 forint.)

Donald Trump
Rekordszámú konténert kezelt tavaly a Jantian terminál / Fotó: AFP

Az utóbbi hetek növekvő forgalma azt is jelenti, hogy ezer jüanról 2500 jüanra drágultak a szállítási díjak a város Fujong negyedében található logisztikai központból a kikötőbe, ami csökkenti az exportőrök profitját. Ráadásul ezerjüanos pótdíjat is bevezettek, amelyet a konténerek lerakásáért kell fizetni.

Donald Trump vámjai mellett jön a holdújév is

Az idén január 29-én kezdődik a kínaiak egyik legnagyobb ünnepe, a holdújév, és veszi kezdetét a kígyó éve. 

Ilyenkor hagyományosan leáll egy hétre az ország, ezért a vámfenyegetés nélkül is minden évben felgyorsul előtte az export.

A pekingi hatóságok bíznak benne, hogy az ünnep alkalmából mélyebbre nyúlnak a pénztárcájukba az emberek, hogy felpörgessék a gyengélkedő gazdaságot  – ezért is maradt hét- helyett nyolcnapos az ünnep, mint tavaly.

Az előjelek azonban nem kedvezők. A tartós ingatlanválság és a munkaerőpiac bizonytalansága miatt a Reuters helyszíni tudósítója által megkérdezett vállalkozók nem voltak bizakodók. A bolti alkalmazottak egy része sem tér haza az idén családjához, mert háromszoros túlóradíjat kapnak az ünnep alatt, és inkább azt választják.

Forrás: VG