Három olasz céggel kötött megállapodást a kínai cég. A BYD szegedi gyára több beszállítót is bejelentett.
A tervek szerint idén megkezdi a termelést a BYD szegedi gyára. A kínai járműgyártó kedden bejelentette, hogy szerződést kötött a Brembóval, a Pirellivel és a Prima Industrieval arra vonatkozóan, hogy a magyarországi gyár beszállítói lesznek – jelentette be Alfredo Altavilla, a BYD Európáért felelős különleges tanácsadója a Bloombergnek.
Mindhárom vállalat olasz, a milánói székhelyű Pirelli gumiabroncsokat, a bergamói központú Brembo felniket és fékeket gyárt, míg a torinói Prima Industrie pedig a lemezmegmunkálás és a lézertechnológia területén tevékenykedik. A most bejelentett megállapodás csak a magyarországi gyárra vonatkozik, a többi üzemre egyelőre nem.
A BYD részvényei február eleje óta jelentősen erősödtek, ami főként az elektromos akkumulátorok gyorstöltése terén elért eredményeknek köszönhető.
Forrás: vg