Ahogy éleződik az Egyesült Államok és Kína közötti rivalizálás, úgy versengenek egymással a kritikus technológiák (például félvezetők, mesterséges intelligencia, kvantum-számítástechnika) tervezésének, fejlesztésének és gyártásának ellenőrzéséért. Az aszimmetrikus függőségek elősegítésével mindkét hatalom gyakorlatilag gazdasági szolgaságba kényszeríti a többi országot.
1853-ban Millard Fillmore amerikai elnök utasítására Matthew Perry, az USA haditengerészetének parancsnoka négy hadihajóval vonult Japánba, hogy meggyőzze az ázsiai országot arról, hogy az hagyjon fel 200 éves elszigetelődési politikájával. Amikor Perry megérkezett a jelenlegi Tokiói-öbölbe, ultimátumot intézett a Tokugava sógunátushoz: vagy kereskednek az Egyesült Államokkal, vagy szembenéznek a következményekkel.
A „fekete hajók” (a szénnel működő gőzgépeik által kibocsátott sötét füst miatt kapták ezt a nevet) érkezése sorsfordító pillanat volt. A technológiai képesség e lenyűgöző bemutatójával szembesülve – amely annak az iparnak az erejét szemléltette, amely akkora már lehetővé tette, hogy a brit birodalom uralja a világ nagy részét – a sógunátus vonakodva beleegyezett Perry követeléseibe, ami a kanagavai szerződés 1854-ben történő aláírásához vezetett. Egy évvel később a sógunátus megkapta első gőzgéphajtású hadihajóját a megbecsültség jelenként a hollandoktól.
Bár a technológia jelenthet fenyegetést, olyan kritikus infrastruktúrákat is működtet, mint az iskolák és a kórházak. Különösen az elmúlt évszázadban a szuverén egyén elválaszthatatlanul összekapcsolódott a technológiák széles skálájával, beleértve az olyan összekapcsolt rendszereket, mint az energiahálózatok, az internet, a mobiltelefonok és legújabban a mesterséges intelligenciával működő chatbotok.
Amint a Perry-expedíció megmutatta, a technológia az állami katonai szuverenitás gerincét is jelenti. Technológiai dominanciájának köszönhetően az USA a világ vezető katonai hatalmává vált több mint 750 támaszponttal 80 országban – ami háromszor annyi támaszpont, mint az összes többi országé együttvéve.
Az állami szuverenitásról ily módon kirajzolódó kép azonban gyorsan változik. Míg Amerika pénzügyi szuverenitása, amelyet a dollár globális tartalékvaluta státusza támaszt alá, érintetlen maradt, addig gazdasági szuverenitása számára a felemelkedő Kína egyre nagyobb kihívást jelent. Vásárlóerő-paritáson számolva Kína 2014-ben megelőzte az Egyesült Államokat, és a világ legnagyobb gazdaságává vált. A nagyjából az Egyesült Államok és az Európai Unió teljesítményével egyenértékű feldolgozóipari kibocsátásával Kína több mint 120 ország első számú kereskedelmi partnere.
A két szuperhatalom jelenleg a kritikus technológiák – például a félvezetők, az AI, a szintetikus biológia, a kvantum-számítástechnika és a blokklánc – tervezésének, fejlesztésének és gyártásának ellenőrzéséért verseng.
Az amerikai külügyminisztérium megbízásából készült 2023-as tanulmány, amely 64 feltörekvő technológiával kapcsolatos kutatásokat követi nyomon, kimutatta, hogy Kína e területek több mint 80%-ánál áll az élen, az USA pedig szorosan követve Kínát a második helyen található.
Ahogy az USA és Kína rivalizálása a technológiai színtéren eszkalálódik, az egyes országok szerte a világban arra kényszerülnek majd, hogy a két fél közül oldalt válasszanak, és átvegyék a választott szövetségesük technológiáit, szabványait, értékeit és ellátási láncait.
Ez a technológiai gyarmatosítás új korszakát vezetheti be aláásva a globális stabilitást.
Érdekes módon azonban sem az USA, sem Kína nem tudja uralni a félvezetőipart, mivel a tajvani TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) és a dél-koreai Samsung az egyedüli olyan vállalatoknak számítanak, amelyek képesek öt nanométernél kisebb félvezetőket gyártani. Ennek megváltoztatására mindkét szuperhatalom úgynevezett „technológiai szuverenitási köröket” épít ki. Ezek olyan befolyási szférák, amelyekhez más országoknak csatlakozniuk kell, ha hozzá akarnak férni a kritikus technológiákhoz.
A régi gyarmatosítással ellentétben a technológiai gyarmatosítás nem a területfoglalásról szól, hanem a világgazdaság és mindennapi életünk alapját képező technológiák ellenőrzéséről.
Ennek érdekében az USA és Kína egyre inkább hazatelepíti (onshoring) a globális ellátási láncok leginnovatívabb és legösszetettebb szegmenseit, és ezzel stratégiai csomópontokat hoz létre.
Kína például ellenőrzést szerzett a kritikus nyersanyagok ellátási láncai felett, így a világ vezető elektromosjármű-gyártójává válhatott. Eközben az USA vezető szerepet tölt be a chiptervezési szoftverek terén köszönhetően olyan vállalatoknak, mint a Cadence Design Systems és a Synopsys.
Európa is igyekszik kulcsszerepet betölteni ebben a gyorsan fejlődő szektorban.
- A fejlett chipgyártáshoz nélkülözhetetlen extrém ultraibolya litográfiai rendszereket gyártó holland ASML vállalaton túl
- az Európai Unió a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek nettó importőre.
- Emellett több STEM-hallgató és informatikus él itt, és több startupot hoz létre, mint az Egyesült Államokban.
Ha a hazatelepítés (onshoring) nem lehetséges, akkor a technológiai szuverenitás körök a kényszerítés egy másik, finomabb formájaként működnek. Azáltal, hogy mélyen gyökerező aszimmetrikus függőségeket tartanak fenn, ezek a technológiai szuverenitási körök az országokat ténylegesen technológiai-gazdasági szolgaságba kényszerítik.
Az Egyesült Királyság erre a legjobb példa. 2020-ban az USA arra kényszerítette az országot, hogy zárja ki a kínai Huawei tech céget a brit 5G hálózatából, azzal fenyegetve, hogy különben nem biztosítja az amerikai hírszerző apparátushoz és a chiptervezési szoftverekhez való brit hozzáférést. Hasonlóképpen január elején Hollandiára is nyomást gyakoroltak, hogy ne szállítson Kínának ASML gépeket. Válaszul Kína tovább erősítette a kritikus anyagok terén meglévő szerepét azzal, hogy korlátozta a mikrochipek és a napelemek kulcsfontosságú alapanyagai, a gallium és a germánium exportját.
Hamarosan minden ország szembesülhet a saját feketehajó-pillanatával. Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek a kritikus technológiák tulajdonjoga által nyújtott védelemmel, azt kockáztatják, hogy technológiai gyarmattá válnak, és egyszerű elektronikai termékek gyártásával, ritkafémek finomításával, adatkészletek címkézésével vagy felhőszolgáltatások üzemeltetésével (fizikai bányák helyett adatbányákkal) szolgálják ki technológiai uruk igényeit.
Azok az országok pedig, amelyek nem állnak az USA vagy Kína mellé, elszegényedett, technológiailag stagnáló országokká válnak.
A megnövekedett geopolitikai feszültségek közepette az olyan feltörekvő technológiák, mint a kvantum-számítástechnika, a mesterséges intelligencia, a blokklánc és a szintetikus biológia az emberi felfedezések határainak kitolását ígérik. Amint azt a hamarosan megjelenő, The Team of 8 Billion című könyvünkben kifejtjük, a fő kérdés az, vajon ezeket a technológiai innovációkat a leigázás eszközeiként néhány kiválasztott fogja-e ellenőrizni, vagy pedig demokratizálják ezeket a közös jólét előmozdítása érdekében. Ahelyett, hogy a romboló technológiai gyarmatosítás korszakát vezetnék be, ezek az új technológiák segíthetnek a szabályokon alapuló nemzetközi rendünk újjáélesztésében és a kollektív kormányzás fejlesztésében.
Ehhez azonban a mai fekete hajókat olyasmivel kell felváltanunk, amit az emberiségnek még ki kell találnia: az emberi érdekek egységes táptalaján alapuló globális együttműködés keretével. Egy ilyen keretrendszernek tükröznie kell a növekvő összekapcsoltságunkat és technológiai függőségünket, valamint az előttünk álló egyre globálisabb kihívásokat kezdve a háborúktól és a nukleáris fegyverek elterjedésétől a világjárványokig és a klímaváltozásig.
A technológiai gyarmatosítás a globális dominanciáért folytatott régi küzdelem legújabb változata.
Vajon saját végzetünk megalkotói leszünk, vagy egy szebb jövő bajnokai? Akárhogy is alakul, a kérdésre adandó válasz rajtunk múlik.
Forrás: Portfolio