Menekül-e a külföldi tőke Kínából?

A közelmúltban felröppent a hír, miszerint Kína nagymértékű külföldi tőkekivonást szenvedett el. Az állítást adatokkal támasztják alá, amelyek szerint 2024-ben a Kínában felhasznált külföldi tőke 27,1 százalékkal csökkent az előző évhez képest, bár az újonnan alapított külföldi cégek száma 9,9 százalékkal nőtt.

A jelenség megértéséhez tudni kell, hogy a Walmart hipermarketlánc az elmúlt években több üzletét bezárta Kínában, aminek hatására a sajtóban is elterjedt a hír, hogy a Walmart kivonul. A számok tükrében azonban azt látjuk, hogy 2024 harmadik negyedévében az amerikai cég nettó árbevétele éves szinten 17 százalékkal nőtt Kínában. Olyan cégről van tehát szó, amelyikről évek óta híresztelik, hogy kivonul az országból, miközben folyamatosan növeli az eladásait a kínai piacon.

A kínai piac átalakulására jellemző, hogy a személyre szabott és diverzifikált fogyasztói kereslet, valamint a helyi kiskereskedelmi cégek erőteljes bővülése mellett ott már nem működnek a hagyományos üzleti modellek. Amikor arról beszélünk, hogy a külföldi tőke kivonul Kínából, először azt kell tisztáznunk, hogy Kínának még mindig szüksége van-e külföldi tőkére. Az ország ugyanis a magas színvonalú fejlődés új szakaszába lépett, a tőkehiány helyett tőketöbblettel szembesül. Nyilvánvalóan azonban ez nem jelenti azt, hogy már ne volna szüksége külföldi befektetésekre.

Az elmúlt években Kína magas szintű nyitást hajtott végre. Ezek közé tartozik a China International Import Expo és a China International Chain Expo megrendezése, a külföldi befektetések negatív listájának csökkentése, a külföldi tőke nemzeti elbánásban való részesítése. Közben tovább csökkent a külföldi tőke kínai piacra lépésének küszöbértéke, és egyre több külföldi kis- és középvállalkozás jelenik meg a piacon.

Kína 2021 óta három egymást követő évben több mint ezermilliárd jüan befektetést vonzott be, ami koncentráltan szabadította fel a befektetési igényeket. Hosszú távon a külföldi befektetések szolgáltatásorientált és kevés eszközt igénylő tendenciát mutatnak, időszakonként pedig különbség látható a külföldi befektetések mértéke és az újonnan alapított vállalkozások száma között.

Forrás: Demokrata