Megkezdte kínai robotaxijainak tesztelését San Francisco utcáin a Waymo

Tisztán elektromos meghajtású, teljesen önvezető jármű közös fejlesztésébe kezdett az amerikai Waymo, valamint a kínai Geely autógyártó csoport leányvállalataként működő Zeekr. A minibusz kifejezetten ride-hailing célra készül, B-oszlop hiányában könnyű be-, és kiszállást biztosít az utasoknak a szabadon személyre szabható kabinba a mindkét oldalon elhelyezett tolóajtókon keresztül.

Mivel sofőr nélkül képzelik el a működését, kormányra, pedálokra, és visszapillantó tükrökre sincs szükség, de vélhetően a kiszámíthatatlanul változó szabályozási környezet miatt készül olyan változat, amit tud emberi sofőr is kezelni. A jármű a Waymo amerikai robottaxiflottáját gyarapítja majd, de azt egyelőre nem tudni, hogy erre mikor kerülhet sor.

A kínai-amerikai együttműködésben Európa is érintett, az új, nyílt forráskódú architektúrára szánt autót ugyanis a Geely göteborgi K+F központjában tervezik majd. Ezt követően szállítják az Egyesült Államokba, ahol a Google testvérvállalata beépíti a Waymo Driver önvezető rendszerét.

A Zeekr a Geely legfiatalabb márkája, tavaly tavasszal alakult, és októberben már meg is kezdte legelső villanyautójának, a Zeekr 001-nek a forgalmazását Kínában.

Forrás: Villanyautósok