A kínai LimX nevű cég operációs rendszere, a LimX COSA kifejezetten a humanoid robotok számára készült. A megoldás megmutatja, milyen lesz a nem túl távoli jövő, amikor már a hétköznapokban is segítik a robotok az embert.
A kínai robotikai vállalat, a LimX Dynamics olyan operációs rendszert készített, amely lehetővé teszi, hogy a humanoid robotok valós környezetben tudjanak pontosan tájékozódni. A LimX COSA nevű szoftver célja, hogy lehetővé tegye a robotok számára az érzékelést, az érvelést és a mozgást anélkül, hogy erre egy emberi operátornak kellene folyamatosan figyelnie.
A sencseni székhelyű vállalat ezt az első olyan operációs rendszerként írja le, amelyet kizárólag valós fizikai térben – amelyben az ember is mozog – robotok számára fejlesztettek ki, nem pedig szimulációkhoz vagy ellenőrzött laboratóriumi környezetekhez.
A vállalat korábban egy videóban mutatta be, miként képes mozogni az általa fejlesztett humanoid robot, miközben homokon, sziklákon, deszkákon és törmeléken halad át.
A cég Oli nevű robotja 165 centiméter magas és 31 izlülettel rendelkezik ahhoz, hogy az egész teste mozogni tudjon. A vállalat erre a gépre optimalizálva készítette el a LimX COSA-t. A bemutatóban azt látni, hogy a szerkezetet arra utasítják: vigyen két üveg vizet a recepcióra, a feladat végrehajtását azonban maga határozhatja meg.
A robot ennek megfelelően azonosítja a célt, megtervezi az útvonalat, navigál a környezetében, megfogja és leszállítja a tárgyakat, mindezt előre meghatározott útvonalak, teleoperáció vagy emberi felügyelet nélkül. Műveletei valós időben generálódnak és módosulnak annak függvényében, hogy hogyan változik körülötte a világ.
Az operációs rendszer három különálló rétegből épül fel. Az alapvető réteg a robusztus, teljes testre kiterjedő mozgásvezérlésre összpontosít, lehetővé téve az egyensúlyozást, a sima mozgást és az egyenetlen terepen, beleértve a lépcsőket is, való áthaladást is.
A következő a készség- és érzékelési réteg, amely lehetővé teszi a robot számára, hogy érzékelje a környezetét, felismerje a tárgyakat, navigáljon a terekben és mozgás közben manipulálja a tárgyakat. A legfelső réteg a kogníciót kezeli, a természetes nyelvet végrehajtható feladatokká alakítja, stratégiákat tervez, döntéseket hoz, és dinamikusan adaptálja a viselkedést.
Ezek a rétegek együttesen integrálják az érzékelést, a nyelvet és a cselekvést a teljes test irányításába, egységes architektúrát alkotva, amely támogatja az autonóm gondolkodást és a feladatvégrehajtást valós környezetekben.
Az operációs rendszer memóriát is tartalmaz, ami lehetővé teszi a robot számára, hogy felidézze a korábban megfigyelt környezeteket és tárgyakat, és ezeket az információkat felhasználva előre jelezze a jövőbeni cselekvéseket.
Az operációs rendszer jól mutatja, a jövőben miként működhetnek majd a humanoid robotok az emberi környezetben, azokkal együttműködve, nem pedig különálló egységet jelentve.
Forrás: hvg.hu
