Magyarország–Kína Kereskedelmi és Befektetési Fórum

Április 3-án került megrendezésre a Budapesten a Magyarország–Kína Kereskedelmi és Befektetési Fórumra, amely a Kínai Kereskedelmi Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében újabb mérföldkő volt a két ország közötti magas szintű együttműködés elmélyülésében.

A beszédben Ling Ji úr, Kína kereskedelmi miniszterhelyettese és a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokért felelős helyettes képviselője; Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes; Gong Tao úr, Kína magyarországi nagykövete; és Pintér Gábor, a Magyar Exportösztönző Ügynökség igazgató-helyettese mondott beszédet. A kínai fél kifejezte készségét a kétoldalú kereskedelem további bővítésére és a befektetési együttműködés előmozdítására a zöld és digitális technológiákon keresztül. A magyar fél hangsúlyozta, hogy a jelenlegi összetett és változó nemzetközi környezetben a két országnak ellenállnia kell a külső beavatkozásoknak, és kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolataik erősítésére kell koncentrálnia. Magyarország határozottan támogatja a magyarországi K+F-be, tudományba és technológiába beruházó kínai vállalkozásokat, amelyek célja az együttműködés minőségének és mélységének javítása. A megnyitó beszédeket követően számos kínai és magyar cég írt alá megállapodást és szándéknyilatkozatot a kereskedelmi és befektetési együttműködésről, kiemelve a fórum gyakorlati eredményeit.

A rendezvény alatt több mint 230 kínai és magyar vállalkozás, gazdasági társaság képviselője folytatott kétoldalú megbeszéléseket olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint a gyártás, a szolgáltatások, az egészségügy, a zöld gazdaság, a mezőgazdaság és az élelmiszeripari termékek. A légkör dinamikus volt, a több órán át tartó eszmecserék is aláhúzták a két ország közötti erős érdeklődést és a jövőbeni együttműködés lehetőségét.