Cegléd lehet az új kínai beruházások fókuszterülete Cegléd, 2025. június 11. – Ünnepélyes keretek között, rangos hazai és kínai üzleti szereplők jelenlétében nyílt meg a Magyar–Kínai Üzletfejlesztési & Inkubációs Központ Cegléden. A szalagvágó ceremóniát Szabó István, Pest Vármegye Közgyűlésének elnöke nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Hegedűs Ágota, Cegléd város alpolgármestere is. Az esemény helyszíne a város ipari parkjának szívében található létesítmény volt, amely stratégiai elhelyezkedésével és azonnali kihasználtságával máris a magyar–kínai gazdasági kapcsolatok egyik új zászlóshajójává vált.
A kínai oldal díszvendégeként részt vett Cegléd partnervárosának, Jiaxingnak magas szintű delegációja, melyet Zhao Ruying asszony, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Jiaxing Városi Bizottságának alelnöke vezetett. Jelen voltak továbbá – és egyúttal hivatalosan bejelentésre is kerültek – azok a kínai nagyvállalatok, amelyek már Cegléden működnek, vagy mostantól Ceglédet választják magyarországi székhelyüknek. A bemutatott cégek vezetői között szerepeltek a Nebula Electronics (kínai tőzsdén jegyzett óriásvállalat, a világ egyik legnagyobb akkumulátortesztelő- és energiatároló berendezésgyártója), az Accu Technology, a GDA EU Investment Management, valamint a Minnovation International igazgatói.
Díszvendégként fogadták továbbá Kína legnagyobb állami tőkealapja, a China Structural Reform Fund európai ügyvezetőjét, valamint a Chifu Investment Fund vezérigazgatóját. Jelen voltak továbbá olyan óriásvállalatok képviselői is, mint a China Southern Power Grid és a China Machinery Corporation (CMC) igazgatói.
A megnyitón részt vett Tasnády Előd, a Magyar–Kínai Üzletfejlesztési és Inkubációs Központ elnöke, valamint a CCTA Magyar–Kínai Kft. ügyvezető igazgatója, a szalagátvágáson jelen volt továbbá Pető Ernő, a ChinaCham Hungary elnöke, Szebeni Dávid, a Településfejlesztési Szövetség elnöke, valamint Zoltai Alexandra, az Eurázsia Központ vezető elemzője is. A jiaxingi delegáció látogatás különös jelentőséggel bír Cegléd és Jiaxing kapcsolatában. A két város 2015-ben írt alá partnervárosi megállapodást, és a mostani esemény jó eséllyel a kapcsolatok új szintre emelését is előrevetíti – a közeli jövőben akár testvérvárosi státuszig is eljuthat a partnerség.
A Magyar–Kínai Üzletfejlesztési & Inkubációs Központ megnyitása mérföldkőnek számít Cegléd és térsége gazdasági életében. A CCTA Magyar–Kínai Kft. és a Központ gondozásában már több mint egy tucat kínai vállalatnál szerepel Cegléd mint potenciális befektetési célpont – a város felkerült a kínai üzleti élet „shortlistjére”.
Forrás: Pest Vármegyei Önkormányzat