A világon több mint száz vállalat kísérletezik a repülő taxik fejlesztésével, az élen a kínai és az amerikai cégek járnak. Például az Xpeng AeroHT már két működőképes prototípust is bemutatott: egy igazi repülő autót és egy eVTOL-autó kombót.
Kína a repülő autókban látja a jövőt: a dél-kínai Kuangtung tartomány fővárosában, Kantonban (Guangzhou) már épül a járműveket gyártó üzem. Az Xpeng AeroHT létesítménye kezdetben 10 ezer járművet termelhet. Sőt, a 15 milliós nagyvárosban száz fel- és leszállási pont kiépítését tervezik. Ugyanakkor nem Kanton az egyetlen település, ami hasonló lépésre szánta el magát: Sencsenben több száz leszállópad épülhet idén.
A tervek szerint a repülő taxik 2026-tól lesznek elérhetőek a nagyközönségnek a távol-keleti országban. Az amerikai és a kínai cégek élen járnak a technológiában, például az Xpeng AeroHT már két működőképes prototípust is bemutatott: a repülőgép és a hordozó jármű kombinációja, a Land Aircraft Carrier egy Tesla Cybertruckhoz hasonlatos, minimalista dizájnnal megrajzolt, 5,5 méter hosszú elektromos autó.
A jármű hátuljában egy kis méretű eVTOL található, amit bármikor ki lehet venni. Ez azt jelenti, hogy az autó maga nem repül, hanem más megoldást kínál a szárazföldi közlekedés és a repülés közötti gyors váltásra. Az autót egy nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos rendszer hajtja, az akkumulátorait lemerülésük esetén egy beépített benzinmotorral hajtott generátor tölti fel.
Ennek köszönhetően egyhuzamban ezer kilométeres távot is meg tud tenni a LAC.
Az eVTOL-t a fedélzeten is fel lehet tölteni, ami nagy előny. Négy-öt ember szállítására méretezik, biztonságáról pedig egy automata ejtőernyőrendszer gondoskodik, azaz nem szabadesésben ér földet, ha meghibásodna. Hogy a repülő szerkezet pontosan mire képes, azt egyelőre csak az Xpeng mérnökei tudják.
A cég egy valódi repülő autót is bemutatott: ennek propellerei behúzhatóak és kiengedhetőek, vagyis nem zavarják a közúti közlekedést. A propellerek gombnyomásra, néhány másodperc alatt aktiválhatóak. A modellnek egyelőre nincs neve. A 2013-ban alapított cég egyébként több prototípussal is kísérletezett az elmúlt években, végül ennek a két járműnek indulhat el a tömeggyártása.
Már nem sci-fi
A VTOL-eszközök kifutópálya nélkül képesek helyben fel- és leszállni, idesorolhatók a helikopterek is. Az elektromos meghajtású VTOL-járműveket eVTOL-nak nevezik. Ezek jóval precízebbek és halkabbak a helikopterekhez képest, így ideálisak lehetnek a légi taxis és repülő autós megoldásokhoz. A technológia fejlesztés alatt jár és egyre futurisztikusabb, működő eszközöket mutatnak be.
Az előrejelzések szerint a következő években megszaporodhatnak a repülő autók és motorok, amelyeket eleinte csak a vállalatok és a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. Viszont addig taxizás akár a szélesebb közönségnek is elérhető lehet, amihez érdemes hozzátenni, hogy a magánrepülőgépekhez és helikopterekhez képest jóval olcsóbbak.
Szenvednek a német légitaxigyártók
A világon több mint száz vállalat kísérletezik a repülő taxik fejlesztésével, az élen a kínai és az amerikai cégek járnak. Ellenben Németországban az iparpolitika elfordult az egykor a német ipar üdvöskéjének tekintett szektortól. A légitaxikat gyártó végül Volocopter fizetésképtelenséget jelentett és befektetőket keres.
A német cég a párizsi olimpiai játékok alatt szerette volna elérni a nagy áttörést, azonban a vállalat nem kapta meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (Easa) engedélyét, így utasokat sem szállíthatott az ötkarikás játékok alatt. Ugyan voltak bemutató repülések Párizsban a Versailles-i palota közelében és rendszeres tesztrepülések is, de ez nem bizonyult elégnek.
A vállalkozás még bízik abban, hogy megkapja a hatósági jóváhagyást és talál befektetőket, így idén elkezdődhet a légitaxi sorozatgyártása. A bajor Lilium is csődközeli helyzetbe került, de végül a Mobile Uplift Corporation nevű befektetői konzorcium megmentette a startupot.
Forrás: VG