A mesterséges intelligencia és a robotok részben helyettesíthetik az emberi munkaerőt. Ezt látta meg a kínai Sencsen, amely robotrendőr biztosításával vett részt az ország legnagyobb ünnepén, és a városi hivatalban pedig a DeepSeek mesterséges intelligencia algoritmusain alapuló digitális alkalmazottakat használ.
A mesterséges intelligencia (MI) robotok egyre nagyobb teret hódítanak a dél-kínai Guangdong tartománybeli Sencsen városban, azaz a kínai Szilícium-völgyben. Már robotrendőr is megjelent az utcákon.
Itt a humanoid robotok ugyanis közösségi munkásként és rendőrtisztként is szolgálnak. A robotok a DeepSeek fejlett nagy nyelvi modelljei által működtetett mesterséges intelligenciával rendelkezik, és a közszolgáltatások javítására használják.
Robotrendőr és DeepSeek-alapú asszisztensek Kínában
Az új közszolgáról a tartományi média hétfőn közzétett egy videót: az egyik emberszabású robot egyenruhában járőrözik, míg egy másik egy rendőrtisztet vált le, kezet ráz vele, majd integet a tömegnek.
A robotokat a sencseni EngineAI Robotics Technology fejlesztette ki. A cég képviselője a kínai kormány lapjának, a Global Timesnak elmondta, hogy a videóban szereplő robotok a három piacra dobott modellek legújabbja. A PM01 nevű változat algoritmusát pedig nemrég frissítették a jobb stabilitás és teljesítmény érdekében.
A sencseni kormány honlapja szerint a holdújévi, tavaszi fesztivál ünnepek alatt a rendőrségi felszereléssel ellátott humanoid robotok az utcákon járőröző rendőröket kísérték.
A PM01 modell 138 centiméter, körülbelül 40 kilogramm, és másodpercenként pedig két métert képes megtenni. A robot derekára egy 320 fokos forgómotort szereltek, amelynek segítségével komplex mozgásokat is végrehajthat. A gép két járásmóddal rendelkezik: egy mechanikus járással és egy természetes, emberszerű járással – mondta a cég képviselője.
Nem ez az első alkalom, hogy robotokat használnak közfeladatra.
Korábban egy 170 centiméter magas humanoid robot rótta Sencsen utcáit. A SE01 nevű eszköz is ugyanaz a cég fejlesztette ki.
Az EngineAI Robotics Technology szerint a SE01 olyan emberhez hasonló műveleteket tud végrehajtani, mint a guggolás, fekvőtámasz, kapaszkodás és futás. Világviszonylatban ez a modell volt képest arra, hogy járása emberszerű legyen.
A mesterséges intelligencia és a robotok részben helyettesíthetik az emberi munkaerőt, míg az emberek jobban koncentrálhatnak az emberi intelligenciát és érzelmeket igénylő feladatokra, például gondozásra és a konfliktusmegoldásra – mutatott rá Wang Peng, a Pekingi Társadalomtudományi Akadémia munkatársa.
Digitális robotok is segítkeznek Sencsenben
Sencseni Futian kerülete 70 darab DeepSeek R1 modelljén alapú digitális alkalmazottat is használ. A szoftvereket 11 irodai területen vetették be, növelve a hatékonyságot a kormányzati szolgáltatási ökoszisztémában, így a dokumentumfeldolgozásban, a közszolgáltatásban, a vészhelyzet-kezelésben, valamint az üzletfejlesztésben és a beruházások ösztönzésében.
Az MI-rendszer öt napról néhány percre csökkentette a személyre szabott tartalomgeneráláshoz szükséges időt.
A dokumentumok ellenőrzési ideje 90 százalékkal csökkent, a hibaarány pedig 5 százalék alatt marad.
A digitális munkatársak segítségével a közszolgáltatási kérelmek feldolgozásának pontossága 70 százalékról 95 százalékra nőtt.
A mesterséges intelligenciával működő, befektetéseket vonzó asszisztens racionalizálta a vállalati elemzést és szűrést, 30 százalékkal növelve a hatékonyságot. A feladatfelügyeleti asszisztens pedig 80 százalékkal növelte a részlegek közötti feladatátadás hatékonyságát, és a határidőre történő teljesítés aránya 25 százalékkal nőtt.