Kína elkötelezett a karbonsemlegesség mellett

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség elérése mellett – jelentette ki Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja kedden Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

Kiemelte, Peking szerint a multilateralizmus és az együttműködés játszik kulcsfontosságú szerepet a klímaváltozás elleni globális fellépésben.

Kína eltökélt abban, hogy elérje a karbonsemlegességet függetlenül attól, mennyit változnak a külső körülmények és hány kihívással kénytelen szembesülni

– húzta alá a kínai különmegbízott.

Hszie Csen-hua reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás az eddigi ígéretek teljesítésére fog összpontosítani. Mint mondta, ez szerinte azt jelenti, hogy a fejlett országok élen fognak járni abban, hogy erőteljesebben csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat, illetve még a kitűzött idő előtt elérjék a karbonsemlegességet. Hangsúlyozta: a fejlett országok feladata, hogy “érdemi eredményeket” érjenek el a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló intézkedések, valamint a fejlődő országok pénzügyi támogatása terén.

forrás: portfolio.hu