A háztartási méretű napelemes rendszerek kapcsán talán kevesebbet foglalkozik a média azzal a fejlődéssel, ami az utóbbi években ment végbe, pedig nem kis jelentősége van ennek.
Az energiasűrűség és a hatékonyság pár év alatt jelentősen megnőtt.
700 watt, XL méretben
A Longi a világ egyik legnagyobb napelemgyártója és természetesen egy kínai cégről van szó. A vállalat most egy sanghaji szakmai kiállításon mutatta be legújabb paneljét, amely 700 wattos teljesítményre képes, miközben 25,9 százalékos a hatékonysága.
Nem a Longi az első, aki 700 wattos panelt gyárt, de a cégnek sikerült 259 W/m2-re növelnie az energiasűrűséget, ami azt jelenti, hogy a 600 wattos kategóriából már ismert 2382 x 1134 milliméteres panelméretből sajtolták ki az extra teljesítményt. Korábban ennél nagyobb, 1,3 méter széles panel kellett a 700 wattos határ áttöréséhez.
A kínai napelemgyártó a hybrid interdigitated back contact (HIBC) technológiájával érte el a sikert, amely az összes elektromos érintkezőt a cella hátoldalára helyezi, így elől semmi nem gátolja a napfény útját. A gyártás során az alacsony és a magas passzivációs technológiát is használták, amely különböző hőmérsékleteken zajló, a hatásfokot növelő eljárás. A gyártó alkalmazott egy térhálósított polimert is a nedvességzáró réteg hatékonyságának növelésére.
Korlátok között
A napelemek energiasűrűsége az utóbbi években jelentős növekedésnek indult. Bár igaz, hogy az egyre nagyobb teljesítményű panelek valamelyest méretben is megnőttek, e sorok írója 2020-ban még 305 wattos paneleket telepített első rendszeréhez. 2023-ban, amikor bővítettem a rendszert, az új napelemek már 410 wattosak voltak. Alig két évvel később most 700 wattos panelekről számolunk be.
Ennek jelentősége nem elhanyagolható, hiszen a legtöbb háztartásban korlátozott méretű optimális tájolású tetőfelület áll rendelkezésre a napelemek telepítésére. Nem mindenki szeretné beáldozni ehhez a kertjét.
Az egyre növekvő teljesítmény (és hatékonyság) viszont azt jelenti, hogy ugyanakkora tetőn ma már közel kétszer annyi energiát is meg lehet termelni egy otthoni rendszerrel, mint szűk öt évvel ezelőtt a technológia korai éveiben.
Már csak az otthoni akkumulátoroknak kellene lépést tartaniuk ezzel a fejlődéssel.
Forrás: Villanyautósok