A saját operációs rendszer mellett egy sajátos laptopon is dolgozhat a Lenovo. A kínai gyártó a héten induló MWC 2024 szakkiállításon ránthatja le a leplet arról, milyen is egy áttetsző képernyővel szerelt notebook.
Nagy durranásra készülhet a Mobile World Congressen a Lenovo. A nulladik nappal vasárnap induló barcelonai rendezvényen bemutathatják az első áttetsző koncepciólaptopjukat. Az állítólagos eszközről a Windows Report szerzett meg pár (bizonyára renderelt) képet. Ezekből annyi derül ki, hogy a kijelző gyakorlatilag teljesen áttetsző, és kerete sincs – csak egy alsó sáv, ahol bizonyára a működtetésért felelős alkatrészeket helyezték el.
A ház sem éppen szokványos, a billentyűzet helyén is egy kijelzőre hajazó, sík felület van, ami arra utal, hogy fizikai gombok helyett érintéssel lehet majd írni rajta – mint egy okostelefonon vagy táblagépen.
Időközben egy Evan Blass nevű szivárogtató az X-en egy újabb renderképet is megszellőztetett a Lenovo eszközéről.
Egyelőre azonban sok még a kérdőjel, például a további hardveres képességeket illetően. De igazság szerint egy ilyen gépnél senki nem a processzorra és a RAM mennyiségére lesz kíváncsi.
A gyártó állítólag egy saját, mesterséges intelligenciára épülő operációs rendszert is fejleszt.
Forrás: HVG