Ezres nagyságrendben érkeznek kínai munkások Szegedre

Már a következő napokban érkeznek a kínai munkások Szegedre.

A következő hónapokban több ezer kínai munkás érkezik Szegedre, hogy részt vegyen a BYD új üzemcsarnokainak építésében – jelentette be Botka László polgármester az idei városi költségvetés bemutatásakor.

Úgy tudni, az érkezők számára először egy átmeneti munkásszállás létesül. A Szegeder értesülései szerint a kínai vállalat hosszú távon 10 ezer fő foglalkoztatását tervezi, melynek 20 százalékát mérnökök alkotják majd.

Ennek okán a városban új lakások építésére is szükség lesz a magasabb beosztású alkalmazottak számára.

Botka a költségvetési prezentáció során hangsúlyozta, hogy bár a BYD célja a helyi munkaerő alkalmazása, a város alacsony munkanélküliségi rátája miatt a vállalat elsősorban Makó térségéből (ahol a munkanélküliség 7–8 százalék körüli), valamint a vajdasági Szerbiából (8–9 százalékos munkanélküliséggel) is számít dolgozókra. Mindemellett a helyi szakképzésben és mérnökképzésben tanuló fiatalok bevonását is tervezik.

Forrás: Liner