Az Apple Intelligence nem érhető el Kínában. Az eladások visszaesése mögött azonban az iPhone-ok betiltása a kínai közhivatalokban és állami cégekben is szerepet játszhat.
Kevesebb iPhone fogyott tavaly, mint egy évvel korábban, miután az Apple kínai riválisai hazai pályán kezdik behozni az amerikai vállalat előnyét. Ez pedig már az Apple globális piaci részesedésére is rányomja a bélyegét, az ugyanis egy százalékponttal 18 százalékra csökkent egy kutatás szerint.
A Counterpoint Research adatai szerint a gyorsan növekvő kínai gyártók nemcsak az Apple, de a piacvezető Samsung piaci részesedését is csökkentették . Az Apple készülékeiből tavaly 2 százalékkal kevesebb fogyott, annak ellenére, hogy az okostelefon-piac 4 százalékkal bővült.
Az Apple igyekszik behozni lemaradását a mesterséges intelligencia területén, így az Apple Intelligence csak a szeptemberben bemutatott iPhone 16 készülékeken érhető el, ám Kínában azokon sem, ami az almás cég eladásainak hanyatlása mögött áll a Counterpoint elemzése szerint. Ugyanakkor a kínai eladások visszaesése mögött állhat Peking azon lépése is a tavalyi év elejéről, mely
a közhivatalokban és az állami tulajdonú vállalatoknál tavaly betiltotta az iPhone-ok és az iPadek használatát, nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.
A 10 legnépszerűbb márka között a Lenovo birtokolta Motorola, a Huawei és a Honor produkálta tavaly a leggyorsabb növekedést, de a Samsung és az Apple után a harmadik helyen szereplő Xiaomi is 12 százalékkal növelte eladásait.
Forrás: VG