Március 15.-én Budapesten az Ikarus Művelődési Központban tartotta
immár hagyományos éves munkaértekezletét a Sherry étteremlánc. Az
eseményre szokásosan meghívták a ma már országos lánc mintegy 300
dolgozóját.
A tavaly év eredményeit és a 2025-os év feladatait az alapító tulajdonosok, akik
ma is a cégcsoport vezetői, Cao Zheng Yin és felesége Zhao Pei Zhen asszony
ismertették.
Az 1991 óta Magyarországon dolgozó Cao Zheng Yin idén megkapta a a
Csongrád-Csanád Vármegye Gazdaságáért Díjat is, munkájával jelentős hatást
gyakorolt a vendéglátásra, a gazdaságra és a közösségre Az elismerést a kamara
elnökségének döntése alapján az a személy kaphatja meg, aki a vármegye
gazdasági életben és a kamarai munkában is kimagasló eredményeket ér el.
A Sherry étteremlánc egy kínai gyorséttermekből és a la carte éttermekből álló
hálózat, amit 1996-ban alapítottak. Ebben az évben nyitották meg első
éttermüket, a Peking éttermet Szegeden. Ezt tekinthető az étteremlánc elődjének.
A cég folyamatos fejlődése alatt olyan problémákkal kellett szembenézniük, ami
ráébresztette a vezetőséget arra, hogy a siker titka nem egy emberen múlik. A
további növekedés eléréséhez szükség volt modern technológiára és szaktudásra.
2006-ban a házaspár megalapította a Sherry étteremláncot. Ezzel átálltak az
éttermek franchise rendszerű üzemeltetésére, és lehetőség nyílt csatlakozni
közreműködőként. Ma már mintegy 100 étterem tartozik a cégcsoport 5
márkájához (Sherry étterem, Wok’n Go, HiCook, Sakura Ramen, Xi’An
Noodlehouse) amelyben több, mint 1.100 fő, köztük sok hátrányos helyzetű
fiatal dolgozik.
Az étteremlánc a kínai ételek bemutatásánál nagy hangsúlyt fektet a Shaanxi
tartomány étel különlegességeire. A kínai Shaanxi Shengtong étteremlánccal
együttműködve a közeljövőben elhozzák majd Budapestre a híres “Xi’ an Food”
húsos pitát is.
Minden étteremben kínai szakács főz, akiknek segítségével eredeti kínai ételek
kerülnek a vendégek elé.