A kínai elnök azt szeretné, ha még több francia cég fektetne be az országban, és reméli, hogy Franciaország tisztességes és a diszkriminációtól mentes üzleti környezetet biztosít a kínai cégek számára. Erről Hszi Csin-ping hétfőn beszélt Emmanuel Macron francia államfővel telefonon.
A kínai állami televízió beszámolója szerint Hszi a kapcsolatok megerősítése céljából beszélt a francia elnökkel, miután utóbbi április elején hivatalos látogatást tett Kínában.
Kína továbbra is kész fenntartani a magas szintű kereskedelmi kapcsolatokat a francia féllel – mondta Hszi, és üdvözölte hogy egyre több francia termék jelenik meg a kínai piacon. Arról is beszélt, hogy Kína hajlandó megerősíteni az együttműködést Franciaországgal az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is. Novembertől Kína vette át az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnöki tisztségét.
A világ második legnagyobb gazdaságának vezetője arra is kérte Franciaországot, hogy vállaljon szerepet a pozitív Kína-EU kapcsolatok elősegítésében.
Kínának és az Európai Uniónak továbbra is partnereknek kell maradniuk a kölcsönösen előnyös együttműködés érdekében
– mondta Hszi a telefonbeszélgetés során.
A két vezető a Gázai övezeti háborúsról is egyeztetett.
Egyetértettek abban hogy mindenképpen el kell kerülni a helyzet még rosszabbra fordulását, különös tekintettel egy még súlyosabb humanitárius válság elkerülésére.
Forrás: economx