A Huawei már idén bemutatja a 6G elődjét

A Huawei már idén bemutatja a 6G elődjét

Az ultragyors adatforgalmú kommunikáció újabb mérföldkövét teljesíti a kínai gyártó, amelynek eredményét a szakértők a 6G előszobájaként emlegetik. A Huawei még ebben az évben kereskedelmi forgalomba hozná, 5.5G néven, de egyelőre csak ipari megoldásként. A végcél ugyanakkor a fogyasztói piac.

A Huawei azokat a vállalatokat is megcélozza az ultragyors adatforgalmat biztosító technológiával, amelyek eddig vonakodtak a mobilhálózatok gyártásban vagy üzemeltetésében történő használatától, és inkább a Wi-Fi-t részesítették előnyben. Ez meglehetősen sok szereplőre igaz, hiszen az iparban az 5G-t leginkább csak olyan alkalmazásokhoz vették igénybe, mint a gépi látás és a távvezérlés.

Wu Hequan, a Kínai Internet Társaság tanácsadó bizottságának és a Kínai Szabványosítási Szakértői Bizottságnak az igazgatója leszögezte: az ipari alkalmazásoknak alacsonyabb késleltetésre, gyorsabb feltöltési sebességre, nagyobb biztonságra, kiemelkedő megbízhatóságra, masszívabb kapcsolódásra, pontosabb pozicionálásra, illetve kisebb energiafogyasztásra van szükségük. Az 5.5G éppen ezeket oldhatja meg, az 5G-nél például tízszer gyorsabb sebességgel. Wu szerint az 5.5G az 5G három jellemzőjét is továbbfejleszti: a mobil szélessávot, az ultramegbízható, alacsony késleltetésű kommunikációt és a masszív gépi kommunikációt.

„Nagyon sok olyan felhasználási eset van a logisztikában, a raktározásban és a gyárakban, amelyeket még nem tudtunk elérni az 5G-vel. Ez az a terület, ahol az 5.5G be fog lépni, és más területeken is lendüéetbe hoz bennünket” – állította a technológia kapcsán Alexander Lehrmann, a svájci Sunrise távközlési vállalat innovációs és fejlesztési igazgatója, a Huawei 5G Beyond Growth csúcstalálkozóján, a Barcelonában rendezett Mobil Világkongresszuson, február végén.

A Huawei közölte: világszerte eddig több mint 20 városban segített a szolgáltatóknak az 5.5G kereskedelmi ellenőrzésének és tesztelésének megkezdésében – összegzi a The Engineer.

20 városban már megoldotta a Huawei

Közel-Keleten általános konszenzus alakult ki a technológia fejlesztésével kapcsolatban, így az Öböl-menti Együttműködési Tanács tagországaiban (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Bahrein, Omán) már le is zárult az 5.5G 10 Gbps sebességű hitelesítése és az új szolgáltatások, például a passzív IoT inkubálása.

Kína három nagy szolgáltatója ugyancsak megkezdte az 5.5G hálózat kiépítését a nagyvárosokban, és vizsgálja a csatlakozó emberek, tárgyak, járművek, iparágak és otthonok számára nyújtott szolgáltatásokat. Hongkongban az üzemeltetők szintén befejezték az 5.5G 10 Gbps sebességű tesztelését és ellenőrzését.

Európában a finn üzemeltetők jutottak el az 5.5G ellenőrzésének lezárásáig a kereskedelmi hálózatokon, és 10 Gbps-nál nagyobb csúcssebességet mértek, valamint igazolták a passzív IoT-technológia működőképességét. Németországban a Huawei szerint a 6 GHz-es sávban működő üzemeltetők 12 Gbps csúcssebességet értek el a többhordozós technikák alkalmazásával.

„Gyorsan közeledünk az intelligens világ felé. A hálózatokkal szemben támasztott követelmények növekedésével az 5.5G kulcsfontosságú lépéssé vált az intelligens világ felé vezető úton. Az 5.5G várhatóan 2024-ben kerül kereskedelmi forgalomba” – jelezte Li Peng, a Huawei vezető alelnöke, egyben a vállalat információ- és kommunikációtechnológiai értékesítési elnöke.

Forrás: Üzletem