Kilenc nap után ma ismét kiürülnek a kínai falvak és zakatolni kezdenek a nagyvárosi gyárak. A holdújév vége idén nem csupán az ünnep lezárását jelenti, hanem egy újabb próbát arra, hogy a világ második legnagyobb gazdasága képes-e végre a fogyasztás felé fordulni az export helyett.
Mintegy egymilliárd embernek kell holnap visszazökkennie 9 nap után az élet hétköznapi kerékvágásába: Kínában véget ér a holdújév ünneplésére elrendelt munkaszünet. A tavaszünnep óriási jelentőségű az ázsiai országban: sokan, különösen a fejletlenebb vidékről ipari központokba költözők csak ilyenkor jutnak haza az egész év során a családjukhoz.
Mi az a holdújév?
A holdújév, avagy kínai újév a kínai holdnaptár szerinti évkezdet, amely január vége és február közepe között mozog. Kínában hivatalosan inkább tavaszünnepnek (Chunjie) nevezik, jelezve, hogy az ünnep nem pusztán naptári fordulópont, hanem a természet újjászületésének, az új ciklus kezdetének jelképe is. A több ezer éves hagyományokra visszatekintő ünnep a kínai kulturális identitás egyik legfontosabb pillére, amely egyszerre hordozza a konfuciánus családeszményt, a népi hiedelmek világát és a modern nemzeti önkép elemeit.
A tavaszünnep középpontjában a családi újraegyesülés áll. Az ünnep előestéjén tartott közös vacsora – amelyen hagyományosan hal, gombóc és más, szerencsét szimbolizáló ételek kerülnek az asztalra – az év legfontosabb családi eseménye. Ebben az időszakban gyakorlatilag a teljes ország megmozdul: a több százmillió belföldi migráns munkavállaló hazautazása a világ legnagyobb rendszeres emberi vándorlását eredményezi. A piros szín, a lampionok, az ajtókra ragasztott szerencsehozó feliratok és a tűzijátékok mind a balszerencse elűzését és a jólét bevonzását szolgálják.
A holdújév jelentősége azonban túlmutat a hagyományok őrzésén. A modern Kínában ez az időszak egyszerre gazdasági csúcsidőszak, kulturális önreprezentáció és politikai szimbolika. Az állami média és a nagyszabású televíziós gálaműsorok a nemzeti egységet hirdetik, miközben a családi együttlét narratívájának hangsúlyozása a társadalmi kohézió erősítését szolgálja. A tavaszünnep így nem csupán egy ünnep a sok közül, hanem a kínai társadalom egyik legfontosabb önmeghatározó eseménye.
Az ünnep idén a szokásos 8 helyett 9 napos volt, és ez az extra nap nem véletlen. Ezt jól példázza a Jiangsu tartomány propagandalapjában nemrég megjelent cikk, ami nyilvánvalóvá tette, hogy mi a kormányzat célja a hosszabb pihenőidővel. “Az ünnepi fogyasztás által vezérelt Tavaszi Fesztivál kulturális és turisztikai fogyasztási hónapja élen fog járni a belföldi kereslet aktiválásában.” Az ünnep hozzájárul “a kínai gazdaságot előre hajtó, növekvő vitalitás felszabadításához” – írta a minisztérium, egy olyan kifejezést használva, amely szó szerinti fordításban “tízezer ló előre vágtatását” jelenti, utalva az ünneppel beköszöntő Ló évére.
Kínában egyébként összesen 13, munkaszüneti napot jelentő ünnepnap lesz idén, amivel a Pew Research által vizsgált 190 ENSZ tagország közül éppen a mediánnál helyezkedik el. Magyarországon 11 ez a szám.
Pihenés a gazdaságért?
Nem ez az első alkalom, hogy a kommunista vezetés szabadsággal ösztönözné költekezésre a lakosságot. Tavaly ősszel arról érkeztek hírek, hogy a kínai tartományok sorra vezetnek be iskolai pihenőt, ami korábban ebben az évszakban nem volt jellemző. A lakosság körében ambivalens volt az intézkedés fogadtatása: a szülők egy része arra panaszkodott, hogy “nem tudják hova tenni a gyereket”, hiszen sokan nem tudtak szabadságot kivenni. A turizmusra való hatás azonban egyértelmű. A Tongcheng Travel szerint a november 12. és 16. közötti, tehát a szünidőre eső indulási dátummal rendelkező népszerű családi repülőjáratok iránti kereslet a szünidő dátumának kihirdetését követő héten közel 100 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A népszerű úti célok között szerepelt Peking, Csengtu, Sanghaj és Hszian.
Az intézkedések a nagyobb képbe is illeszkednek. Kína régóta szeretné több fogyasztásra ösztönözni a polgárait, akik nemzetközi összehasonlításban a jövedelmük kiemelkedően nagy részét takarítják meg, az ügy azonban a vámháború következtében növekvő kereskedelmi korlátok miatt különös sürgősséget kapott. A világ második legnagyobb gazdasága ugyanis jelentős részben az exportra épül, de a jelenlegi kilátások szerint ez a modell hosszú távon nem fenntartható.
Noha a nyilatkozatok már régóta arról szólnak, hogy a kivitelre épülő gazdaságszerkezetet át kell alakítani, az adatokban valójában nem látszik nyoma változásnak. Tavaly az ország sikeresen elérte a kitűzött 5 százalékos növekedési célját, amiben az exportnak oroszlánrésze volt. Ugyan az amerikai vámok miatt az USA-ba irányuló kivitel ötödével zuhant, ezt a világ többi része tudta ellensúlyozni – hívta fel a figyelmet a Reuters. Kína kereskedelmi többlete a többi országgal szemben tavaly 20 százalékkal magasabb volt, mint 2024-ben. A szufficit értéke már a világ 20. legnagyobb gazdaságának GDP-jével vetekszik.
Ha minden évben ilyen tempóval nőne a többletük, akkor az 2030-ra már a francia, 2033-ra a német gazdaság méretével legyezne meg.
Az összehasonlítás rámutat, hogy a tavalyi év teljesítménye fenntarthatatlan a jelenlegi szerkezetben, már csak azért is, mert a további agresszív exportoffenzíva minden bizonnyal protekcionista lépéseket váltana ki a többi országból (mint azt az EU esetében láthatjuk is az elektromos autók terén).
Mindezzel a kommunista vezetés is tisztában van. A mostani egyik leghangsúlyosabb reformirány pedig úgy tűnik, hogy a szolgáltatásokra való célzás. Tavaly szeptemberben több minisztérium egy 19 pontból álló cselekvési tervet hirdetett meg a szektor dinamizálása érdekében, az alábbi fő ágazatokra célozva:
- Turizmus. Változtatnak a vízumszabályokon, például létrehoznak többszöri belépésre jogosító 5 éves engedélyt, és kiterjesztik a vízummentes beutazásra jogosult országok körét. Fejlesztik a turisztikai infrastruktúrát és a tematikus (pl. hagyományos kínai orvoslásra építő) útvonalakat, igyekeznek minél több diákot az országba vonzani.
- Kultúra. Meghosszabbítják a kulturális intézmények nyitvatartási idejét, új színházakat, múzeumokat, tudományos központokat hoznának létre, a kultúra szereplőit (például sikeres írókat, filmkészítőket) bőkezűbben támogatnák államilag.
- Sport. Szeretnének minél több nemzetközi sporteseményt bevonzani, azokat jelentős turisztikai attrakcióvá tenni; profi sportligákat fejleszteni.
- Idősgondozás. Több idősgondozót képeznének és enyhítenék a piacra lépési korlátokat a magán- és külföldi tőke számára.
A szolgáltatásokban egyértelműen nagy potenciál rejlik. A turizmus és vendéglátás és az egészségügyre fordított kiadások még mindig a GDP sokkal kisebb részét teszik ki, mint például Japánban vagy az USA-ban, növekedni tehát mindenképpen lenne tér.
Az egészségügyi kiadások ráadásul várhatóan már csak a szükségszerűség miatt is nőni fognak. Míg 10 éve még a népesség 10 százalékát tették ki a 65 évnél idősebbek, addig 2024-ben már 15 százalékon állt ez az arány. A trend az ország historikusan alacsony szintekre zuhant születésszámára tekintettel nem valószínű hogy változni fog.
A kérdés az, hogy a holdújévhez hasonló, hagyományosan a családi összetartozásról és a közösségi identitásról szóló ünnepek képesek-e valóban gazdaságpolitikai eszközzé válni. A plusz szabadnap, a fogyasztásösztönző kampányok és a szolgáltatási szektor célzott fejlesztése mind arra utalnak, hogy Peking nem pusztán kulturális eseményként tekint a tavaszünnepre, hanem a belső kereslet élénkítésének laboratóriumaként is. Miközben a lampionok kialszanak és a vonatok visszaszállítják a munkavállalókat az ipari központokba, a tavaszünnep utáni első munkanap nem csak az egyéni hétköznapokhoz való visszatérést jelenti, hanem annak próbáját is, hogy Kína gazdasága képes-e a régóta célként kitűzött új pályára átállni.
Forrás: portfolio.hu