Egyetlen ábrán a rettegett kínai exportkereskedelem 

Minden fogadkozás ellenére 2025 első fél évében az Európai Unió 6,9 százalékkal több terméket vásárolt Kínából, mint tavaly. Az Egyesült Államok viszont tartotta magát ígéretéhez, és csökkentette függőségét Pekingtől.

Az esztendő első felének adatai szerint Kína globális exportja változó kereskedelmi dinamikát mutatott. Míg a hagyományos kereskedelmi partnerek, mint az Egyesült Államok és az EU, továbbra is fontosak maradtak, főszereplővé az új és a feltörekvő piacok váltak Peking számára, jelezve, hogy az ázsiai nagyhatalom a lehető leggyorsabb tempóban hajtja végre diverzifikációs törekvéseit. 

A Visuel Capitalist  infografikája egyértelműen jelzi az irányok eltolódását, különösen Észak-Afrika esetében. Az Egyesült Államokba indított kínai export, köszönhetően a kereskedelmi háborúnak és az ellátási láncok amerikai diverzifikációjának, 10,7 százalékkal esett vissza éves szinten, így 215,6 milliárd dolláron áll. Ugyanakkor rengeteg áru érkezik Kínából Amerikába a párhuzamos kereskedelem révén, vagyis olyan országok segítségével, mint Mexikó vagy Vietnám, ahol a kínai árut „újracsomagolják”, vagy éppen ott szerelik össze kész termékké, majd úgy adják tovább a határon. Az Egyesült Államok összességében még mindig 425 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt mutatott 2025 első negyedévében, amit nagyrészt a gépek, az ékszerek, az elektronika és a járművek exportja okozott. 

Forrás: makronom.eu