Image

György G. Németh

Elnökségi tag

kommunikációs szakember, újságíró

Pedagógiai és kommunikációs tanulmányait követően a kommunikációs szakma több területén dolgozott a nyomtatott és az elektronikus média világában. Többek között a Képes Európa, a Magyar Nemzet, a Magyar Rádió és Magyar Televízió szerkesztőségeiben, majd a Reform lapokat kiadó vállalat lapigazgatójaként, és a Lutra Lapok, valamint a hozzá kapcsolódó közösségi mozgalom egyik irányítójaként. Vezető közreműködője a magyarországi digitális kommunikáció bevezetésének: a Westel majd a T-Mobile kommunikációs igazgatója. Ebben az időszakban vált ismertté Magyarországon a mobiltechnológia, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, az SMS, az MMS. A cég elnyerte – több nemzetközi elismerés mellett, első hazai vállalatként – az Európai Minőségi Díjat. A Magyar Tudományos Akadémiával és az MTA Filozófiai Kutatóintézetével közös project keretében „A XXI. század új kommunikációja” című interdiszciplináris tudományos kutatás vezető vállalati koordinátora.

Az elmúlt évtizedben az egészségügy területén dolgozik, az elsők között alakult hazai magán alvásdiagnosztikai és alvásterápiás központ igazgatója. A budapesti klinikai negyedben működő intézmény Európai Minősítési Akkreditációt szerzett, a World Association Sleep of World nemzetközi szervezet World Sleep Day projektjének regionális koordinátora. Kommunikáció oktatási területen járatos szakember, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (jelenleg Metropolitan Egyetem), több szakmai tantárgyak kidolgozását végző team tagja. (Médiagazdaságtan, Médiamendzsment, Médiaismertek, Médiakapcsolatok, Szóvivői ismeretek, A médiastílus elmélete és gyakorlata). 2013 óta a Soproni Egyetem (volt Nyugat-magyarországi Egyetem) Közgazdaságtudományi Kar Egészségügyi szóvivői és kommunikációs tanácsadói szakának szervező oktatója, c. egyetemi docens. A magyar-kínai kapcsolatok körében egészségügyi intézményében indult a Magyar-kínai Integrált Orvosi-gyógyítói Program, 2015-től a ChinaCham Magyar-kínai Kereskedelmi Kamara Egészségügyi Tagozatának elnöke. A new media kommunikáció, az e-kommunikáció, az online-kommunikáció, a digitális tartalomtervezés és megvalósítás, a soktényezős kommunikációs folyamatok szakembere, az ArtCentrum Interaktív Stúdió vezetője. Az Orvosi Hírek/New Medical Hungary főszerkesztője.